Magyar házi bivaly

Ha a blogunk már a szarvasmarhákkal foglakozik, nem hanyagolhatjuk el bejegyzéseink közül a magyar házi bivalyt is megemlíteni. Hazánkban a bivalyt magyar-bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A fekete bivalycsordák látványos képei a lápos területeknek. Igénytelen állat, lelegeli a kákát, dudvát, nádat, mocsári füveket. Őse valószínűleg az indiai vadbivaly volt. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint a népvándorlások idején került, mint igavonó állat. Két bivaly ökör vontatási ereje felér négy szarvasmarha ökör erejével is. Első magyar említése a XI. századból származik. Tömeges elterjedését a török hódoltság idejére tehetjük, mivel ezeket az állatokat nagyerejük révén ágyúvontatásra használták a török seregekben. Mivel kimondottan szereti a lápos, mocsaras területeket, ezért a Kárpát-medencében nagyon gyorsan elterjedt. Járása jellegzetesen lomha, de szükség esetén gyorsan is tud futni. Hangja a bőgés-röfögés közötti hangra emlékeztet. Színe jellegzetesen sötétbarna, majdnem fekete mind a teheneknél, mind a bikáknál. Marmagassága 150 és 180 között tehető. Tömege: a teheneké 400 – 800 kg között, míg a bikáké 600 – 700kg között mozog. Félhold alakban hátrafele hajlott fekete szarvai 30 és 50 centiméter között terjednek. A szarvak elülső fele redőzött, míg hátsó fele sima. A házi bivaly elsősorban Erdélyben és a Dunántúlon terjedt el. Általában magángazdaságok, kistenyésztők foglalkoztak a tartásukkal. Takarmányozásuk elengedhetetlen része volt a kukoricakóró. Haszna elsősorban az igavonó ereje és a teje, de a húsa és a bőre is hasznosítható. A bivaly teje kellemes ízű, hamarabb alvad, meg, mint a szarvasmarha teje, nagyon zsíros és a vitamintartalma is magasabb. Erdélyben napjainkban is sok helyen fogyasztják. Zsírtartalma 5 – 6%, néha még 8%-os is lehet. Érdekesség: nagyapámtól tudtam meg azt is, hogy olyannyira vastag a házi bivaly tejének a tejföle, hogy még a macska is fennmarad a tetején. Húsa ízletes, rostosabb és vörösebb a marha húsánál. Jelenleg Magyarországon 1500 állományt számolnak, ami a történelmi Magyarország egykori állományának kicsiny része. Erdélyben nagy hagyománya van a bivalytartásnak. Jelenleg is foglakoznak a tenyésztésükkel. Kolozsvár melletti település, Méra a bivalytenyésztés központja. 1950-ben 1500 bivalyt számoltak itt, ez a szám ma 140-re csökkent. Kalotaszegen úgy nevezték, hogy „a szegény ember marhája”. Székelyudvarhely melletti Szejke fürdő jellegzetes képe volt a borvizes bivalyszekér. Az 1800-as esztendőkben bivalyos szekérrel, cserépkorsókban hordták a borvizet az udvarhelyi embereknek. Parajdon a sóbányában a bőrét a só felszínre hozására használták, mivel a bivalybőr kibírta a só maró hatását. Jelenleg a legnagyobb állomány Énlakán található.