A tejelő takarmányozása

Tejelő takarmányadagok összeállításának szempontjai a korszerű takarmányozásban

A tejelő szarvasmarhák takarmányozását tömegtakarmányokra kell alapozni, azonban a jelenlegi magas termelési szint mellett nélkülözhetetlen a jó minőségű abraktakarmányok etetése is. Mivel a laktációs szakaszok, illetve a szárazonállás során a tejtermelő tehenek termelése, takarmányfelvétele, élősúlya, energia- és fehérjemérlege, energia- és fehérjeszükséglete szintén változik, a napi takarmányadagot úgy kell összeállítani, hogy az állatok táplálóanyag szükséglete a laktációs fázis és a termelés volumene figyelembevételével a legmegfelelőbben legyen kielégítve. Az adag vagy komplett keverék összeállításának szempontjait a táplálóanyag-igény mellett főként a várható szárazanyag felvétel befolyásolja. A laktáció eleji csökkent étvágy miatt bekövetkező negatív energia- és fehérjemérlegű állapot esetén jó emészthetőségű takarmányokból álló, koncentrált takarmányadag etetése szükséges, mert csak e módon fedezhető minél nagyobb mértékben a szükséglet.

A kívánatosnál kisebb takarmányfelvétel jelentkezik az ellés előtti és az ellés utáni időszakban. Az első esetben az ellés időpontjához közeledve az étvágy csökken, a takarmányfelvétel visszaesik, ugyanakkor a vehemépítés táplálóanyag-igénye exponenciálisan nő. Az utóbbiban a laktáció megindulásával az egyik napról a másikra hirtelen bekövetkező nagy tejtermelést a takarmányfelvétel növekedése lényegesen később követi: a csúcstermelést a tehenek az ellés utáni 4-8. hét között érik el, míg takarmányfelvételük maximuma az ellés utáni 10-14. hétben következik be.

                                         

Takarmányadagok összeállításának szempontjai a csúcstermelés időszakában:

E laktációs fázis az elléstől a 8-10. hétig tart. A tehenek ekkor érik el csúcstermelésüket és a táplálóanyag-felvételük – főként az ellés utáni néhány hétben - elmarad a táplálóanyag-szükségletüktől. A termelésükhöz elengedhetetlen, de a takarmányfelvétellel nem kielégíthető táplálóanyagok szükségletüket testtartalékaik lebontásával fedezik, ezért elmondható, hogy a tejelő tehenek takarmányozásának talán legfontosabb eleme a laktáció elején fellépő fehérje- és energiahiány mérséklése. Ennek fontos eszköze ebben a laktációs fázisban a takarmányadag „bypass” jellegének növelése oly módon, hogy az ne a bendő mikrobiális működésének rovására történjen. Fontos tudni, hogy a testtartalékok lebontása lényegesen több tej termeléséhez nyújt energiát, mint fehérjét és a fehérjetartalékok gyorsabban ürülnek ki a zsírtartalékokhoz képest, emiatt azok az adagok megfelelőek, melyek több tej termeléséhez szolgáltatnak fehérjét, mint energiát.

A laktáció eleji, a szükségletet nem kielégítő takarmányfelvétel miatt a bendőmikrobák enrgiaellátása (FOM = fermentálható szerves anyag) is korlátozott, így alacsonyabb a mikrobiális fehérjeszintézis mértéke, s emiatt a gazdaaállat is kisebb mennyiségű emészthető fehérjéhez jut, melynek egyik következménye a behatárolt tejtermelés. Adott termelési szinten (5 kg tej/100 kg élőtömeg termelés felett) a fehérjeszükséglet biztosításához jelentékenyen járulhatnak hozzá a kedvezően magas MFE és MFN értékekkel is renedelkező bypass fehérjeforrások, melyek a bendőemésztést elkerülve közvetlenül a teheneknek szolgáltatnak aminosavakat. Tejtermelő tehenekkel folytatott kísérletekben a metabolizálható fehérjefelvétel növelésének és jó minőségű bypass fehérjeforrások etetésének hatására a tejtermelés növekedése volt tapasztalható minden esetben.

A laktáció eleji energiahiány mérséklése magas energia koncentrációjú takarmányadagok etetésével oldható meg. Az abrak arányának növelése az adagban azonban csak részben oldhatja meg az energia koncentráció növelését, mivel így csökken az adagban a rost aránya, az abrakkal bevitt nagy mennyiségű keményítő pedig acidózist és tejzsír depressziót válthat ki. A laktáció kezdetén fellépő energiadeficit mérséklésére nyújthat megoldást - a rosttartalom lényeges csökkentése nélkül - natúr vagy védett zsírforrásoknak a nagy termelésű tehenek takarmányadagjába juttatása, melyek növelik az adag energiakoncentrációját és energiaértékét. A takarmányadagok nyerszsírtartalmát hozzávetőlegesen 1,5-2 %-kal lehet növelni normál (olajosmag, pogácsák, egyéb zsírféleségek) zsiradékokkal, és ezen felül 2-2,5 %-kal bendőben inert (védett) zsírféleségekkel. A gyakorlatban általában 5-6 %-os zsírtartalmú adagok etetése elterjedt. Ennek egy részét a fent elmondottak értelmében védett zsír formájában szükséges az állatoknak nyújtani, mivel a nagy mennyiségű natúr zsír etetése, különösen, ha sok telítetlen zsírsavat tartalmaz, zavarja a bendőflóra működését, így a rostemésztést, mikrobiális fehérjetermelést. A többszörösen telítetlen zsírsavakból keletkező transz zsírsavak a tejzsírszintézist is gátolhatják a tőgyben. A zsírok a tehenek energiaellátását javítják, de nem jelentenek energiaforrást a bendőbaktériumok számára, ezért kiemelt jelentőségű lehet a bypass fehérje mennyiségének növelése a takarmányadagban.

A laktáció elején szintén előnyös lehet pufferanyagok etetése. A nátriumbikarbonát önmagában, vagy magnéziumoxiddal együtt alkalmazva közömbösíti a bendőerjedéskor keletkező savak egy részét, így megakadályozhatja az acidózis kialakulását és ezúton növelheti a takarmányfelvételt. A javasolható NaHCO3 mennyiség 100-200 g/nap.

A bendő fehérjemérlege (Fehérjemérleg, g = MFN - MFE) fejezi ki a bendőmikrobák N ellátását az energiaellátásukhoz viszonyítva. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az egységnyi energiára jutó mikrobiális fehérje mennyisége szoros kapcsolatban áll az energiaellátás szintjével. Ha a bendőben lebontható fehérje biztosított, nagyobb energia felvétel hatására hatékonyabb mikrobafehérje termelés várható. Nagy termelésű teheneknél (30 kg felett) ezért enyhe pozitív (mintegy + 100 g) fehérjemérlegre kell törekedni. Az enyhén pozitív fehérjemérleg elősegíti a nagyobb takarmányfelvételt is. Az erősen pozitív fehérjemérleg (+300 g felett) azonban kerülendő, mert a feleslegben adott bendőben lebontható fehérje a vér ammóniaszintjének növelése révén negatív hatású lehet a szaporodási teljesítményre.

A gyakorlat szerint azok az adagok, illetve komplett keverékek megfelelőek a tehenek számára, melyek táplálóanyag-koncentrációja 6,8-7,2 MJ/Kg NEl, 17,0-18,2 % nyersfehérje, 95-105 g/kg metabolizálható fehérje (MF), 15-17 % nyersrost, illetve 18-21 % ADF a takarmány szárazanyagára vonatkoztatva. A bendőben le nem bomló fehérje (UDP, bypass fehérje) aránya a nyersfehérjéhez viszonyítva – a termelés színvonalától függően - 35-40 % legyen.

Takarmányadagok összeállítása a laktáció közepén:

A tejtermelés valamelyest csökken, a takarmányfelvétel viszonylag magas szintű a laktáció közepén, így az energia- és fehérjeszükséglet biztosítása általában nem jelent problémát. Ez indokolttá teszi az abrak mennyiségének csökkentését, s a szálas- és tömegtakarmányok növelését a napi takarmányadagban. Ebben a takarmányozási fázisban az adag fehérje koncentrációja 15-16%-ra mérsékelhető, mivel az állatok a szükségletükhöz képest realatíve nagyobb energia- és takarmányfelvételt mutatnak, mint az előző szakaszban, így a bendőbeli mikrobiális fehérjeszintézis a tejtermelés fehérjeigényének mind nagyobb hányadát képes fedezni. A fenti okok miatt a védett zsír, illetve -fehérje kiegészítők etetése ekkor már rendszerint nem indokolt, alkalmazásuk hátrányt jelenthet a tejtermelés jövedelmezőségére nézve. Az adagok rosttartalma 16 % feletti legyen.

Ebben az időszakban elkezdődik a laktáció elején mobilizált testtartalékok pótlása. Abból adódóan, hogy a testtartalékok pótlására lényegesen hosszabb idő áll rendelkezésre, mint amennyi idő alatt azokat a tehenek a laktáció elején lebontották, így a korábbi napi súlyveszteségnél nagyjából fele annyi súlygyarapodással célszerű számolni naponta a laktáció második felében. Sok esetben nem pontosan nyomon követett a takarmányfelvétel volumene és egyéb tényezők (pl. a környezeti feltételek) is befolyásolhatják a táplálóanyag szükségletet, ezért a testtartalékok pótlásához szükséges táplálóanyag-mennyiséget mindig a tehenek kondíciója szerint ajánlott kalkulálni. Ugyanúgy, mint a laktáció elején itt is fontos, hogy a tehenek állandóan hozzáférjenek a takarmányhoz a minél nagyobb takarmányfelvétel és az emésztési rendellenességek elkerülése érdekében.

A bendő fehérjemérlege a laktáció közepén: Arra kell törekedni, hogy a baktériumok számára rendelkezésre álló erjeszthető szénhidrát és lebontható fehérje mennyisége egyensúlyban legyen, ebből következően a laktáció közepén a fehérjemérleg optimális értéke nulla, illetve enyhén lehet pozitív (+ 100 g), a nagy mennyiségű MFN felesleg azonban kerülendő.

Adagösszeállítás a laktáció végén:

A tehenek takarmány- és táplálóanyag ellátása a laktáció végén könnyen kielégíthető. A tömegtakarmányokból és a rendszerint csak néhány kilogramm abrakot tartalmazó adagokból a tehenek többet képesek felvenni, mint a szükségletük, s ez lehetőséget biztosít arra, hogy a laktáció elején elvesztett tartalékaikat tovább pótolhassák. Kívánatos, hogy az állatok ebben az időszakban jó kondíciót érjenek el, s testtartalékaik pótlását be tudják fejezni az apasztás idejére. Kerülendő azonban, hogy a túlkondícionált tehenek nagyobb számban jelenjenek meg az állományban. Ezen állatok esetében nagyobb a veszélye az ellés körüli problémák kialakulásának, a következő laktációban kevesebb takarmányt vesznek fel és hajlamosabbak az anyagcsere betegségekre.

Fontos, hogy az állatok tejtermelése ne csökkenjen meredeken, azaz perzisztenciájuk ekkor is megfelelő legyen. Figyelembe kell venni, hogy az egyszer ellett fiatal tehenek nemcsak tartalékaik pótlásához, hanem növekedésük fenntartásához is igényelnek többlet táplálóanyagokat. A takarmányadag nyersfehérje tartalma szárazanyagra számítva 13-14% körüli értéken legyen.

A laktáció végén előfordulhat, hogy a metabolizálható fehérjeszükségletet fedeztük, ennek ellenére a fehérjemérleg negatív. Ez azt mutatja, hogy kevesebb a bendőmikrobák részére felhasználható nitrogén, mint ami optimális lenne számukra. Ezt a relatív nitrogén hiányt a rumino-hepatikus körforgáson keresztül a bendőbe visszajutó karbamid részben vagy egészben pótolhatja. Nem ajánlott azonban nagyobb MFN hiányos adagot etetni, mert a negatív fehérjemérleg kisebb takarmányfelvételt eredményez, ezért, ha nagyobb takarmányfelvétel a cél, a negatív fehérjemérleg kerülendő. A negatív fehérjemérleg kiküszöbölhető a bendőben nagymértékben lebontható fehérjeforrások (extr. napraforgó, karbamid, lucerna stb.) etetésével.

Szárazonálló tehenek takarmányozása:

- Az elapasztástól az ellés előtti 2-3. hétig:

A teheneknek a tejtermelésük befejeztével szükségük van szervezetük, tőgyszöveteik regenerációjára hogy felkészülhessenek a következő tejtermelő ciklusra. Kedvező, ha az apasztás az ellést megelőző 60. nap környékén történik. Amennyiben 40 napnál rövidebb ez az időszak, úgy a tehén nem tudja kellő mértékben regenerálni tőgyét és a következő laktációban kevesebb tejet fog termelni. Mivel a tőgy aktív involuciója (kb. 30 nap) és szöveteinek újraépítése (12-20 nap) átlagos körülmények között mintegy 45-50 napig tart, így a szárazonállás idejének minimálisan el kell érni ezt az időtartamot. A 60 napnál hosszabb szárazonállás nem jelent előnyt az állatok számára, sőt megnőhet az elhízás veszélye.

Fontos, hogy a tehenek legnagyobb része megfelelő kondícióban kerüljön szárazra állításra és testtartalékait lehetőleg ne ebben a periódusban pótolja. Minden állományban jelen lehet bizonyos számú túlkondíciós tehén, melyeket az előkészítés idejéig szűkösen kell takarmányozni annak érdekében, hogy a lehetséges állategészségügyi problémák kockázatát mérsékelhessük.

A szárazonállók táplálóanyag igénye és takarmányfelvétele egyaránt alacsony. A szárazonállás első időszakában (az ellés előtti két hétig) táplálóanyag szükségletük kisebb táplálóértékű, de jó minőségű takarmányok, mint réti széna, fűszenázs étvágy szerinti etetésével kielégíthető. E takarmányokból nem szabad a takarmányfelvételt korlátozni, fontos, hogy az állatok bendője telített legyen. Takarmányfelvételük ennek ellenére nem lesz nagy, mivel e takarmányok bendőemésztéséhez hosszú időre van szükség. Abban az esetben, ha nem biztosítjuk folyamatosan az étvágy szerinti takarmányfelvételt, úgy az az  ellés után is kisebb lesz és hátrányként jelentkezik az állat számára.

A magas energiatartalmú takarmányok mennyiségét ajánlatos korlátozni, így pl. kukoricaszilázsból maximum 15 kg/nap/tehén adaggal célszerű számolni, a réti széna egy része takarmányszalmákkal helyettesíthető. Lehetőleg kerüljük a magas Ca-tartalmú (lucerna széna, lucerna szenázs) takarmányok etetését. Az energia- és fehérjeszükséglet általában az ad libitum réti szénát tartalmazó, rostban gazdag adagok etetésével is fedezhető, abrakot csak abban az esetben célszerű a takarmányadagba tenni, ha a tömegtakarmányok gyenge minőségűek, de az abrak mennyisége ekkor se haladja meg az 1-1,5 kg-ot. A fehérjemérleg negatív lehet akkor is, amikor a tehén metabolizálható fehérjeigénye biztosított, ekkor azonban a negatív fehérjemérleg nem hátrányos. Azt jelzi, hogy a bendőmikrobák fehérjeigénye nagyobb, mint ami a szárazonálló tehén igényét kielégíti. A bendőmikrobák N szükségletét ez esetben is pótolhatja a rumino-hepatikus körforgás útján a bendőbe visszajutó karbamid. E periódusban a takarmányadagok nyersfehérje koncentrációját szárazanyagtartalomra számítva 11-12 %-ra célszerű beállítani, mely esetenként 0,5-1,0 Kg extrahált napraforgódara etetésével érhető el.

- Az ellés előtti 2-3. héttől az ellésig:

Az ellést megelőző két hétben ajánlatos a tehenekkel olyan takarmányokat is etetni, melyeket az ellés utáni időszakban is fogyasztani fognak. Ennek egyik lehetősége, hogy a nagy termelésű csoport komplett takarmánykeverékének a harmadát vagy negyedét kapják ebben az időszakban az állatok és étvágy szerint fogyaszthatnak mellé jó minőségű réti szénát. Amennyiben erre nincs lehetőség, a kukoricaszilázs adagja kissé növelhető a szálas rovására és 2-4 kg - a csúcstermelés időszakában is nyújtott - tejelőtáp vagy annak megfelelő abrakkeverék etetése ajánlatos, melyben a gabonadara mennyisége érje el a 2 kg-ot. Lehetőség szerint törekedni kell az adagban a szűk Ca/P arány, illetve a mérsékeltebb Ca szint beállítására. Célszerű a nyersfehérje koncentrációjának 13-14 %-ra való emelése.

Az alábbi kiegészítők etetése lehet indokolt a szárazonállás e szakaszában:

- Anionos kiegészítő alkalmazása ajánlatos az ellés körüli problémák kockázatának csökkentése érdekében.

- Niacin adagolása jól bevált gyakorlat a zsírmobilizáció mérséklésére az ellés körüli időszakban.

- Élesztő kultúra bevitele javítja a bendő működését, ezáltal kisebb lehet az acidózis kialakulásának a veszélye. Az előkészítő szakaszban ajánlott elkezdeni és az ellés utáni 5 hétben célszerű folytatni etetését.

- Megfelelően összeállított premix nyújthat megoldást a kívánatos ásványianyag- és vitaminszintek beállítására, melyre ekkor fokozott figyelmet kell fordítani.