Magyar házi bivaly

Ha a blogunk már a szarvasmarhákkal foglakozik, nem hanyagolhatjuk el bejegyzéseink közül a magyar házi bivalyt is megemlíteni. Hazánkban a bivalyt magyar-bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A fekete bivalycsordák látványos képei a lápos területeknek. Igénytelen állat, lelegeli a kákát, dudvát, nádat, mocsári füveket. Őse valószínűleg az indiai vadbivaly volt. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint a népvándorlások idején került, mint igavonó állat. Két bivaly ökör vontatási ereje felér négy szarvasmarha ökör erejével is. Első magyar említése a XI. századból származik. Tömeges elterjedését a török hódoltság idejére tehetjük, mivel ezeket az állatokat nagyerejük révén ágyúvontatásra használták a török seregekben. Mivel kimondottan szereti a lápos, mocsaras területeket, ezért a Kárpát-medencében nagyon gyorsan elterjedt. Járása jellegzetesen lomha, de szükség esetén gyorsan is tud futni. Hangja a bőgés-röfögés közötti hangra emlékeztet. Színe jellegzetesen sötétbarna, majdnem fekete mind a teheneknél, mind a bikáknál. Marmagassága 150 és 180 között tehető. Tömege: a teheneké 400 – 800 kg között, míg a bikáké 600 – 700kg között mozog. Félhold alakban hátrafele hajlott fekete szarvai 30 és 50 centiméter között terjednek. A szarvak elülső fele redőzött, míg hátsó fele sima. A házi bivaly elsősorban Erdélyben és a Dunántúlon terjedt el. Általában magángazdaságok, kistenyésztők foglalkoztak a tartásukkal. Takarmányozásuk elengedhetetlen része volt a kukoricakóró. Haszna elsősorban az igavonó ereje és a teje, de a húsa és a bőre is hasznosítható. A bivaly teje kellemes ízű, hamarabb alvad, meg, mint a szarvasmarha teje, nagyon zsíros és a vitamintartalma is magasabb. Erdélyben napjainkban is sok helyen fogyasztják. Zsírtartalma 5 – 6%, néha még 8%-os is lehet. Érdekesség: nagyapámtól tudtam meg azt is, hogy olyannyira vastag a házi bivaly tejének a tejföle, hogy még a macska is fennmarad a tetején. Húsa ízletes, rostosabb és vörösebb a marha húsánál. Jelenleg Magyarországon 1500 állományt számolnak, ami a történelmi Magyarország egykori állományának kicsiny része. Erdélyben nagy hagyománya van a bivalytartásnak. Jelenleg is foglakoznak a tenyésztésükkel. Kolozsvár melletti település, Méra a bivalytenyésztés központja. 1950-ben 1500 bivalyt számoltak itt, ez a szám ma 140-re csökkent. Kalotaszegen úgy nevezték, hogy „a szegény ember marhája”. Székelyudvarhely melletti Szejke fürdő jellegzetes képe volt a borvizes bivalyszekér. Az 1800-as esztendőkben bivalyos szekérrel, cserépkorsókban hordták a borvizet az udvarhelyi embereknek. Parajdon a sóbányában a bőrét a só felszínre hozására használták, mivel a bivalybőr kibírta a só maró hatását. Jelenleg a legnagyobb állomány Énlakán található.

Fleckvieh

Svájcban, az úgynevezett tarka állatok kevesebb, mint 12,5% Red-Holstein (a piros szarvasmarha) már -Vorfahren, míg a rövidebb svájci tarka és a július 1, 2008 említett állatok, amelyek között 12,5 és 75% Red-Holstein már -Vorfahren , 2008. július 1., az úgynevezett vér limit emelték, hogy megkülönböztessék a Red Holstein 87%. Ezen kívül, a svájci Fleckvieh az, hogy lesz egy külön fajta Együtt, minden állat a fajta fehér fej, néha a szemmel vagy sütés foltok, fehér lábak, a fehér hasa és fehér farok pamacs. A genetikai anyag ezen tulajdonságok öröklődnek dominánsan. A fennmaradó bőr előfordulhat színátmenetek sárgától a sötét vöröses barna, mint ez az arány a fehér foltok nagyon változó. Szintén jellemző a fajtára a széles, pigmentált szájkosár és széles homloka a szarvasmarha. A versenyen van a nyakán alap kifejezett lebernyeg on. A szarvak világos, enyhén ívelt kifelé és felfelé sárgás tippeket. Az állatok közepes és nagy méretű. A mar van bikák a 150-158 és a tehenek 138-142 cm. A tehenek súlya körülbelül 600-800 kg, bikák mintegy 1100-1300 kg. A napi súlygyarapodás a bikák 1200-1500 gramm.

Piemonti

Piemonti szarvasmarha A piemonti szarvasmarha : egy fajta a szarvasmarha ház , amely elsősorban a Piedmont találtak. A piemonti szarvasmarha fehéres-sárgás, szürke foltos és sötét pigmentáció szarvak tüskék, a szem, a fül, a farok bojt ésFlotzmauls . Ez a zebu kapcsolatos, mi van a koponya szerkezete és különösen a háti csigolyák területen mutatja, ahol a végén a zebu, mint szemben az összes többi európai szarvasmarha fajták tövisnyúlvány megoszlik. A genetikai Hát ez az ősi fajta tauroindischen által évezredes izoláció a Piedmont változatlan maradt alpesi hegyek. Bulls elérheti a mar a 132 cm és 140 cm, súlya 600-800 kg. A mar a tehenek 127-130 cm, súlya 450 kg-ról 500 kg. Az jellemzője Doppellendigkeit - a tetemet van rovására csont százalékos és faggyúsodás egy nagyobb mennyiségű értékes részek csata - a piemonti szarvasmarha egy különösen keresett fajta hús előállítását. Ez a funkció azonban együtt jár a magas nehéz szülés. A lakosság a piemonti szarvasmarha 2008-ban elérte a mintegy 236 150 állat.

Beefmaster

A beefmaster Beefmaster szarvasmarha az első amerikai kompozit tenyészt (kombinációjahárom vagy több fajták). Ezeket a szarvasmarhákat fejlesztette ki a Veronika Ranch nevezetű város. A tenyésztési program, ami azok létrehozását indítottaEd C. Lasater 1908-ban, amikor megvásárolta a Brahman bikát. Összetétele marha Beefmaster50 % Brahman Hereford 25 % és 25 %-os fejés Shorthorn. Ezek a bikák, hogy használt az első volt elsősorban Gir tenyésztés, bár néhányNelore fajtát is használták. 1925-ben bevezetett Guzerat vér az állományba. Mr. Lasater is kidolgozott egy regisztrált Hereford állományt, amelyben a szarvasmarhánál szemei körül piros körök voltak. A Brahman és a Herefordtenyésztés, a tejtermelés hangsúlyozta. 1930-ban halálát követően a nemesítési műveletet átvedte a fia, Tom Lasater, aki kezdte a Brahman és Hereford szarvasmarha fajtát keverését irányítása alatt, és is használtak néhány regisztrált Shorthorn bikák. Miután a Brahman-Hereford és a Brahman-Shorthorn kereszteyödtek ,úgy érezte, egy kiváló állat lett és elnevezték Beefmasternek. Az Alapítvány szarvasmarha pontos törzskönyv nem volt ismeretes. Anemesítési műveletek került sor több apaállat csordákban és merev selejtezésgyakorolták. A modern Beefmaster, hogy valamivel kevesebb, mint fele vérBrahman és valamivel több mint egynegyede Hereford és Shorthorn tenyésztésiVeronika Ranch becslések. A szarvasmarha tartomány körülmények, hogy gyakran káros kezeli, és aselejtezØsi program indult a hajlam, termékenység, súly, konformáció, edzettségés a tejtermelés. Stressz a marhahús előállítása került. Nem történt, jellemzőire, eznem befolyásolja a tetemet, például szarvak, elrejteni, vagy szín. A Veronika Ranch tenyésztési programot nyújtott tömeges kiválasztása a célelérésében való felhasználásának érdekes példa. A kritikusok kell felidézni, hogymás fajták hoztak létre hasonló módon - tenyésztés követ gazdaságilag fontospontok egységes sok fajták kiválasztása házasítás valósult meg csak miután soknemzedék-ból kiválasztás. Az eredeti elképzelések Tom Lasater a fejlődő Beefmaster szarvasmarha továbbra is. Selection folytatódik azok a pontok amelyek voltak eredetileg Úr Veronika, ésma már ismert, mint a hat alapvető - tömeg, konformáció, fejés képesség,termékenység, edzettség és törlés. Jelentős előrelépés történt, szarvasmarha,hogy gyakorlati és gyakran súlyos viszonyai nagyon kielégítő szintűkiválasztásánál. Elégedettség, farmerek és megbízható teljesítmény feedlotshangsúlyozva a fejlődő tenyészállományból haszonelvű fontos értéke jelzi. ABeefmaster már a negyedik legnagyobb marhahús fajta az USA-ban, és is elismertáltal a US Department of Agriculture, mint a tiszta fajta, 1954-ben. Jellemzők A fajta kerül elszámolásra, mint "Kettős célt" fajta, ami azt jelenti, Beefmasterskeveréke erős anyai vonások a kiváló növekedési és hasított test képességeit. Aszarvasmarha a hő, aszály és rovar rezisztens. Közepes méretű, és bár nemmeghatározott színű minta az a fajta, ők általában világos és a sötét piros piros,és néhány fehér mottle a arcukat. A nőstények kiváló anyák, emelése a nehézborjú évente, és a bikák agresszív tenyésztő. Beefmasters az intelligens, szelídszarvasmarha, hogy valóban öröm együtt dolgozni. A dolog, hogy valószínűleg a legtöbb különbözteti Beefmaster szarvasmarha mástenyészt, a hat alapvető, melyik voltak, amelyek a fajta alakult kiválasztásalapelveit: törlés, termékenység, súly, konformáció, edzettség és tejtermelés.Veronika barátait koncepció volt, jelölje be az összes olyan szarvasmarha, csakezek a gazdasági jelentősége, kizárva a sok vonások, amelyek más tenyészt vanfordítottunk genetikai energia mint a színes minta, szarv, magassága hattulajdonságok alapján. Az egyedi megközelítés az oka a Beefmasters ismertek aszlogen: "A Profit fajta."

Limousin

Limousin A fajtát 1850-óta önálló törzskönyvi rendszerben tenyésztik. Kialakulásának helye Közép-Franciaország, Limoges város környéke. 1900-ig kettőshasznú fajtaként szaporították, majd húsirányba nemesítették. Napjainkban már világszerte ismert nagytestű, ellenálló, hosszú élettartamú fajta. Nem ritka, hogy a tehenek életük során 10-12 borjút is világra hoznak. Színe barnásvörös. A szemek és a szutyak körül világosabb árnyalattal. Feje rövid, homloka széles, szarvai felfelé irányulnak. Létezik szarvatlan változata is. Törzse mély és széles, valamennyi testtájon gazdag izmoltságú. Csontozata kifejezetten finom. A kifejlett tehenek testtömege 600-700 kg, a tenyészbikáké 1000-1200 kg. Középkorán érő fajta, az üszők 18-20 hónapos életkorban termékenyíthetők. Rendkívül könnyen ellik, a tehenek anyai ösztöne erőteljes. A 205 napra korrigált borjútömeg 210 kg körüli. A hizlalt növendékbikák napi testtömeg gyarapodása 1100-1200 g. Kimagasló értéke a kiváló vágási tulajdonságai. Vágási kihozatala 63-70%. Végtermék előállító apai fajta. Ma az egyik legkeresettebb nagytestű húsmarhafajta, Franciaország Limousin régiójából származik. A limousin fajta könnyedén felismerhető és megkülönböztethető a többi szarvasmarha fajtától az arany-vörös színe miatt. Az egyszínű, világosabb, vagy sötétebb vörös Limousin szarvasmarhán csak a lábakon, a szutyakon, a szem környékén és a belső combon vannak jellegzetes világosabb területek. A viszonylag hosszú törzs széles háttal és a comb a rendkívüli izomzatával a magas húskihozatal alapja. A hús jól erezett. A finom, korrekt állású láb szilárd körmökkel alkalmassá teszi arra, hogy jól lehessen legelőn tartani.A limousin szarvasmarha relatíve hosszú és enyhén ereszkedő medencéje és az alacsony születési súlya könnyű ellést tesz lehetővé.További fajtajellemzők a vitalitás, a termékenység, a hosszú élettartam és az alkalmazkodóképesség. Középkorán érő fajta, üszői 18-20 hónapos korban vehetők tenyésztésbe. A Limousin akár fajtatiszta tenyésztésben, akár keresztezésben kiválóan alkalmas a legmagasabb minőségi követelményeket kielégítő hústermelésre. Súlyánál és takarmányigényénél fogva ez a marha kevésbé gyorsan növekedő legelőkön, középhegységekben is tartható. A borjak nagy vitalitása jelentősen csökkenti a veszteséget leborjadzáskor.

Pitzgauer

Pinzgauer szarvasmarha fajta A Pinzgauer szarvasmarha az Alpok vidékén őshonos. Élettartamuk hosszú. Könnyen kezelhető szarvasmarha faj. Pinzgauer szarvasmarha eredetű kapta nevét a Pinzgau kerület Salzburg, Ausztria,ahol a fajtát először fel az 1600-as években. Részére sok évvel ezelőtt a havasipásztorok volt tenyésztett-vörös és fehér szarvasmarha-állományból a natív bajortermelni az állatok, hogy lehetne előállítani, jó hús- és elegendő mennyiségű tejetannak ellenére, hogy a zord körülmények között, a terep és az éghajlat. Az 1800-as években a Pinzgauer exportálták régiók Oroszország és Dél-afrikai Köztársaság. Ők vezették, hogy Kanada és az Egyesült Államok, az 1970-es években, és továbbra is merev rendszerleíró adatbázis szabványok alapján kelltenyészteni. Húsuk, tejük egészséges.

Angus

Angus szarvasmarha fajta Skóciai eredetű, a világban széles körben elterjedt húsmarha fajta, amelyet napjainkban több típusban tenyésztenek. Elnevezése arra a két grófságra utal (Aberdeen és Angus), ahol ennek a fajtának a legfontosabb vonalait nemesítették. Kezdetben kistestű, korán érő fajta volt. A több évtizedes céltudatos szelekció és párosítás során azonban rendkívül korszerű és népszerű fajtává vált. A brit szigetek mellett elterjedt egész Európában, Észak és Dél- Amerikában, Új-Zélandon és Ausztráliában. Genetikailag szarvatlan, könnyen kezelhető, a csoportos szabad tartásmódban jól tartható fajta. Az emberrel szemben nem agresszív. Színe egyszínű fedett fekete vagy recesszív módon öröklődő sötétvörös színváltozat. Az állomány megközelítőleg háromnegyed része fekete. Termelési tulajdonságokban nincs jelentős különbség a fekete és vörös színváltozatok között. Feje kicsi, arányaiban rövid és széles. Testalkata ideális húshasznú tehén típusát tükrözi. Alsó és felső vonala párhuzamos. Törzse téglatest, széles és mély. Nyaka rövid és erőteljesen izmolt. Lábai rövidek. Csontozata finom és vékony. A tehenek kifejlett kori élősúlya 500-600 kg, a bikák 800-1000 kg súlyúak. A betegségekkel szemben ellenálló, a takarmányozási és tartási körülményekre közepesen igényes. A fajta egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a jó reprodukciós képessége és kiváló anyai tulajdonságai. Az üszők 13-15 hónapos korban termékenyíthetők. Jól szaporodik, könnyen ellik. A borjak születéskori testtömege 25-30 kg. A tehén elegendő tejet termel, és jól neveli a borját. A 205 napos korra korrigált borjútömeg gyakran eléri a 250-300 kg-ot. Keresztezési kombinációkban anyai fajtaként ideális. Hízékonysága közepes. A borjak napi testtömeg gyarapodása 8 hónapos korig, legelőn tartva, átlagosan 900-1000 gramm. Gyors fejlődésű. Intenzív hizlalás során tömeggyarapodása kimagasló, de 500 kg élőtömeg felett erőteljes faggyúsodásra hajlamos. Húsa finom rostú, márványozott és rendkívül ízletes, speciális steak- hús. A hizlalt növendék bikák vágási kitermelése 60-62%. A fajta amerikai és a német változata tömegesebb és rámásabb az eredeti skót típusnál.

A magyar szürkemarha

Származás

Kivételesen előfordultak e fajtában is 2500-3000 kg tejet termelő tenyészetek (Erdély, Jósika és Lészay-féle stb.). Hústermelését a középkorban igen kedvezően ítélték meg (hízott ökörként Európa-szerte híre volt), a korszerű igényeket azonban ma már nem elégíti ki. Növekedési erélye csekély, gyenge izmoltságú, száraz húsú.
A hazai szarvasmarhatenyésztés feladata, hogy az ősi fajtánkat megőrízze, ezért meghatározó jelentőségű az őshonos fajta génjeinek fenntartása. Génrezervként történő tenyésztése mellett a korszerű húsmarha tenyésztésben felhasználhatjuk anyai vonalként, melyre több már ismertetett tulajdonságai is alkalmassá teszi. A fajta különlegessége miatt idegenforgalmi látványosságként is szerepet kapott. Magyarországon jelenleg a tehénlétszám több ezerre tehető.

A tejelő takarmányozása

Tejelő takarmányadagok összeállításának szempontjai a korszerű takarmányozásban

A tejelő szarvasmarhák takarmányozását tömegtakarmányokra kell alapozni, azonban a jelenlegi magas termelési szint mellett nélkülözhetetlen a jó minőségű abraktakarmányok etetése is. Mivel a laktációs szakaszok, illetve a szárazonállás során a tejtermelő tehenek termelése, takarmányfelvétele, élősúlya, energia- és fehérjemérlege, energia- és fehérjeszükséglete szintén változik, a napi takarmányadagot úgy kell összeállítani, hogy az állatok táplálóanyag szükséglete a laktációs fázis és a termelés volumene figyelembevételével a legmegfelelőbben legyen kielégítve. Az adag vagy komplett keverék összeállításának szempontjait a táplálóanyag-igény mellett főként a várható szárazanyag felvétel befolyásolja. A laktáció eleji csökkent étvágy miatt bekövetkező negatív energia- és fehérjemérlegű állapot esetén jó emészthetőségű takarmányokból álló, koncentrált takarmányadag etetése szükséges, mert csak e módon fedezhető minél nagyobb mértékben a szükséglet.

A kívánatosnál kisebb takarmányfelvétel jelentkezik az ellés előtti és az ellés utáni időszakban. Az első esetben az ellés időpontjához közeledve az étvágy csökken, a takarmányfelvétel visszaesik, ugyanakkor a vehemépítés táplálóanyag-igénye exponenciálisan nő. Az utóbbiban a laktáció megindulásával az egyik napról a másikra hirtelen bekövetkező nagy tejtermelést a takarmányfelvétel növekedése lényegesen később követi: a csúcstermelést a tehenek az ellés utáni 4-8. hét között érik el, míg takarmányfelvételük maximuma az ellés utáni 10-14. hétben következik be.

                                         

Takarmányadagok összeállításának szempontjai a csúcstermelés időszakában:

E laktációs fázis az elléstől a 8-10. hétig tart. A tehenek ekkor érik el csúcstermelésüket és a táplálóanyag-felvételük – főként az ellés utáni néhány hétben - elmarad a táplálóanyag-szükségletüktől. A termelésükhöz elengedhetetlen, de a takarmányfelvétellel nem kielégíthető táplálóanyagok szükségletüket testtartalékaik lebontásával fedezik, ezért elmondható, hogy a tejelő tehenek takarmányozásának talán legfontosabb eleme a laktáció elején fellépő fehérje- és energiahiány mérséklése. Ennek fontos eszköze ebben a laktációs fázisban a takarmányadag „bypass” jellegének növelése oly módon, hogy az ne a bendő mikrobiális működésének rovására történjen. Fontos tudni, hogy a testtartalékok lebontása lényegesen több tej termeléséhez nyújt energiát, mint fehérjét és a fehérjetartalékok gyorsabban ürülnek ki a zsírtartalékokhoz képest, emiatt azok az adagok megfelelőek, melyek több tej termeléséhez szolgáltatnak fehérjét, mint energiát.

A laktáció eleji, a szükségletet nem kielégítő takarmányfelvétel miatt a bendőmikrobák enrgiaellátása (FOM = fermentálható szerves anyag) is korlátozott, így alacsonyabb a mikrobiális fehérjeszintézis mértéke, s emiatt a gazdaaállat is kisebb mennyiségű emészthető fehérjéhez jut, melynek egyik következménye a behatárolt tejtermelés. Adott termelési szinten (5 kg tej/100 kg élőtömeg termelés felett) a fehérjeszükséglet biztosításához jelentékenyen járulhatnak hozzá a kedvezően magas MFE és MFN értékekkel is renedelkező bypass fehérjeforrások, melyek a bendőemésztést elkerülve közvetlenül a teheneknek szolgáltatnak aminosavakat. Tejtermelő tehenekkel folytatott kísérletekben a metabolizálható fehérjefelvétel növelésének és jó minőségű bypass fehérjeforrások etetésének hatására a tejtermelés növekedése volt tapasztalható minden esetben.

A laktáció eleji energiahiány mérséklése magas energia koncentrációjú takarmányadagok etetésével oldható meg. Az abrak arányának növelése az adagban azonban csak részben oldhatja meg az energia koncentráció növelését, mivel így csökken az adagban a rost aránya, az abrakkal bevitt nagy mennyiségű keményítő pedig acidózist és tejzsír depressziót válthat ki. A laktáció kezdetén fellépő energiadeficit mérséklésére nyújthat megoldást - a rosttartalom lényeges csökkentése nélkül - natúr vagy védett zsírforrásoknak a nagy termelésű tehenek takarmányadagjába juttatása, melyek növelik az adag energiakoncentrációját és energiaértékét. A takarmányadagok nyerszsírtartalmát hozzávetőlegesen 1,5-2 %-kal lehet növelni normál (olajosmag, pogácsák, egyéb zsírféleségek) zsiradékokkal, és ezen felül 2-2,5 %-kal bendőben inert (védett) zsírféleségekkel. A gyakorlatban általában 5-6 %-os zsírtartalmú adagok etetése elterjedt. Ennek egy részét a fent elmondottak értelmében védett zsír formájában szükséges az állatoknak nyújtani, mivel a nagy mennyiségű natúr zsír etetése, különösen, ha sok telítetlen zsírsavat tartalmaz, zavarja a bendőflóra működését, így a rostemésztést, mikrobiális fehérjetermelést. A többszörösen telítetlen zsírsavakból keletkező transz zsírsavak a tejzsírszintézist is gátolhatják a tőgyben. A zsírok a tehenek energiaellátását javítják, de nem jelentenek energiaforrást a bendőbaktériumok számára, ezért kiemelt jelentőségű lehet a bypass fehérje mennyiségének növelése a takarmányadagban.

A laktáció elején szintén előnyös lehet pufferanyagok etetése. A nátriumbikarbonát önmagában, vagy magnéziumoxiddal együtt alkalmazva közömbösíti a bendőerjedéskor keletkező savak egy részét, így megakadályozhatja az acidózis kialakulását és ezúton növelheti a takarmányfelvételt. A javasolható NaHCO3 mennyiség 100-200 g/nap.

A bendő fehérjemérlege (Fehérjemérleg, g = MFN - MFE) fejezi ki a bendőmikrobák N ellátását az energiaellátásukhoz viszonyítva. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az egységnyi energiára jutó mikrobiális fehérje mennyisége szoros kapcsolatban áll az energiaellátás szintjével. Ha a bendőben lebontható fehérje biztosított, nagyobb energia felvétel hatására hatékonyabb mikrobafehérje termelés várható. Nagy termelésű teheneknél (30 kg felett) ezért enyhe pozitív (mintegy + 100 g) fehérjemérlegre kell törekedni. Az enyhén pozitív fehérjemérleg elősegíti a nagyobb takarmányfelvételt is. Az erősen pozitív fehérjemérleg (+300 g felett) azonban kerülendő, mert a feleslegben adott bendőben lebontható fehérje a vér ammóniaszintjének növelése révén negatív hatású lehet a szaporodási teljesítményre.

A gyakorlat szerint azok az adagok, illetve komplett keverékek megfelelőek a tehenek számára, melyek táplálóanyag-koncentrációja 6,8-7,2 MJ/Kg NEl, 17,0-18,2 % nyersfehérje, 95-105 g/kg metabolizálható fehérje (MF), 15-17 % nyersrost, illetve 18-21 % ADF a takarmány szárazanyagára vonatkoztatva. A bendőben le nem bomló fehérje (UDP, bypass fehérje) aránya a nyersfehérjéhez viszonyítva – a termelés színvonalától függően - 35-40 % legyen.

Takarmányadagok összeállítása a laktáció közepén:

A tejtermelés valamelyest csökken, a takarmányfelvétel viszonylag magas szintű a laktáció közepén, így az energia- és fehérjeszükséglet biztosítása általában nem jelent problémát. Ez indokolttá teszi az abrak mennyiségének csökkentését, s a szálas- és tömegtakarmányok növelését a napi takarmányadagban. Ebben a takarmányozási fázisban az adag fehérje koncentrációja 15-16%-ra mérsékelhető, mivel az állatok a szükségletükhöz képest realatíve nagyobb energia- és takarmányfelvételt mutatnak, mint az előző szakaszban, így a bendőbeli mikrobiális fehérjeszintézis a tejtermelés fehérjeigényének mind nagyobb hányadát képes fedezni. A fenti okok miatt a védett zsír, illetve -fehérje kiegészítők etetése ekkor már rendszerint nem indokolt, alkalmazásuk hátrányt jelenthet a tejtermelés jövedelmezőségére nézve. Az adagok rosttartalma 16 % feletti legyen.

Ebben az időszakban elkezdődik a laktáció elején mobilizált testtartalékok pótlása. Abból adódóan, hogy a testtartalékok pótlására lényegesen hosszabb idő áll rendelkezésre, mint amennyi idő alatt azokat a tehenek a laktáció elején lebontották, így a korábbi napi súlyveszteségnél nagyjából fele annyi súlygyarapodással célszerű számolni naponta a laktáció második felében. Sok esetben nem pontosan nyomon követett a takarmányfelvétel volumene és egyéb tényezők (pl. a környezeti feltételek) is befolyásolhatják a táplálóanyag szükségletet, ezért a testtartalékok pótlásához szükséges táplálóanyag-mennyiséget mindig a tehenek kondíciója szerint ajánlott kalkulálni. Ugyanúgy, mint a laktáció elején itt is fontos, hogy a tehenek állandóan hozzáférjenek a takarmányhoz a minél nagyobb takarmányfelvétel és az emésztési rendellenességek elkerülése érdekében.

A bendő fehérjemérlege a laktáció közepén: Arra kell törekedni, hogy a baktériumok számára rendelkezésre álló erjeszthető szénhidrát és lebontható fehérje mennyisége egyensúlyban legyen, ebből következően a laktáció közepén a fehérjemérleg optimális értéke nulla, illetve enyhén lehet pozitív (+ 100 g), a nagy mennyiségű MFN felesleg azonban kerülendő.

Adagösszeállítás a laktáció végén:

A tehenek takarmány- és táplálóanyag ellátása a laktáció végén könnyen kielégíthető. A tömegtakarmányokból és a rendszerint csak néhány kilogramm abrakot tartalmazó adagokból a tehenek többet képesek felvenni, mint a szükségletük, s ez lehetőséget biztosít arra, hogy a laktáció elején elvesztett tartalékaikat tovább pótolhassák. Kívánatos, hogy az állatok ebben az időszakban jó kondíciót érjenek el, s testtartalékaik pótlását be tudják fejezni az apasztás idejére. Kerülendő azonban, hogy a túlkondícionált tehenek nagyobb számban jelenjenek meg az állományban. Ezen állatok esetében nagyobb a veszélye az ellés körüli problémák kialakulásának, a következő laktációban kevesebb takarmányt vesznek fel és hajlamosabbak az anyagcsere betegségekre.

Fontos, hogy az állatok tejtermelése ne csökkenjen meredeken, azaz perzisztenciájuk ekkor is megfelelő legyen. Figyelembe kell venni, hogy az egyszer ellett fiatal tehenek nemcsak tartalékaik pótlásához, hanem növekedésük fenntartásához is igényelnek többlet táplálóanyagokat. A takarmányadag nyersfehérje tartalma szárazanyagra számítva 13-14% körüli értéken legyen.

A laktáció végén előfordulhat, hogy a metabolizálható fehérjeszükségletet fedeztük, ennek ellenére a fehérjemérleg negatív. Ez azt mutatja, hogy kevesebb a bendőmikrobák részére felhasználható nitrogén, mint ami optimális lenne számukra. Ezt a relatív nitrogén hiányt a rumino-hepatikus körforgáson keresztül a bendőbe visszajutó karbamid részben vagy egészben pótolhatja. Nem ajánlott azonban nagyobb MFN hiányos adagot etetni, mert a negatív fehérjemérleg kisebb takarmányfelvételt eredményez, ezért, ha nagyobb takarmányfelvétel a cél, a negatív fehérjemérleg kerülendő. A negatív fehérjemérleg kiküszöbölhető a bendőben nagymértékben lebontható fehérjeforrások (extr. napraforgó, karbamid, lucerna stb.) etetésével.

Szárazonálló tehenek takarmányozása:

- Az elapasztástól az ellés előtti 2-3. hétig:

A teheneknek a tejtermelésük befejeztével szükségük van szervezetük, tőgyszöveteik regenerációjára hogy felkészülhessenek a következő tejtermelő ciklusra. Kedvező, ha az apasztás az ellést megelőző 60. nap környékén történik. Amennyiben 40 napnál rövidebb ez az időszak, úgy a tehén nem tudja kellő mértékben regenerálni tőgyét és a következő laktációban kevesebb tejet fog termelni. Mivel a tőgy aktív involuciója (kb. 30 nap) és szöveteinek újraépítése (12-20 nap) átlagos körülmények között mintegy 45-50 napig tart, így a szárazonállás idejének minimálisan el kell érni ezt az időtartamot. A 60 napnál hosszabb szárazonállás nem jelent előnyt az állatok számára, sőt megnőhet az elhízás veszélye.

Fontos, hogy a tehenek legnagyobb része megfelelő kondícióban kerüljön szárazra állításra és testtartalékait lehetőleg ne ebben a periódusban pótolja. Minden állományban jelen lehet bizonyos számú túlkondíciós tehén, melyeket az előkészítés idejéig szűkösen kell takarmányozni annak érdekében, hogy a lehetséges állategészségügyi problémák kockázatát mérsékelhessük.

A szárazonállók táplálóanyag igénye és takarmányfelvétele egyaránt alacsony. A szárazonállás első időszakában (az ellés előtti két hétig) táplálóanyag szükségletük kisebb táplálóértékű, de jó minőségű takarmányok, mint réti széna, fűszenázs étvágy szerinti etetésével kielégíthető. E takarmányokból nem szabad a takarmányfelvételt korlátozni, fontos, hogy az állatok bendője telített legyen. Takarmányfelvételük ennek ellenére nem lesz nagy, mivel e takarmányok bendőemésztéséhez hosszú időre van szükség. Abban az esetben, ha nem biztosítjuk folyamatosan az étvágy szerinti takarmányfelvételt, úgy az az  ellés után is kisebb lesz és hátrányként jelentkezik az állat számára.

A magas energiatartalmú takarmányok mennyiségét ajánlatos korlátozni, így pl. kukoricaszilázsból maximum 15 kg/nap/tehén adaggal célszerű számolni, a réti széna egy része takarmányszalmákkal helyettesíthető. Lehetőleg kerüljük a magas Ca-tartalmú (lucerna széna, lucerna szenázs) takarmányok etetését. Az energia- és fehérjeszükséglet általában az ad libitum réti szénát tartalmazó, rostban gazdag adagok etetésével is fedezhető, abrakot csak abban az esetben célszerű a takarmányadagba tenni, ha a tömegtakarmányok gyenge minőségűek, de az abrak mennyisége ekkor se haladja meg az 1-1,5 kg-ot. A fehérjemérleg negatív lehet akkor is, amikor a tehén metabolizálható fehérjeigénye biztosított, ekkor azonban a negatív fehérjemérleg nem hátrányos. Azt jelzi, hogy a bendőmikrobák fehérjeigénye nagyobb, mint ami a szárazonálló tehén igényét kielégíti. A bendőmikrobák N szükségletét ez esetben is pótolhatja a rumino-hepatikus körforgás útján a bendőbe visszajutó karbamid. E periódusban a takarmányadagok nyersfehérje koncentrációját szárazanyagtartalomra számítva 11-12 %-ra célszerű beállítani, mely esetenként 0,5-1,0 Kg extrahált napraforgódara etetésével érhető el.

- Az ellés előtti 2-3. héttől az ellésig:

Az ellést megelőző két hétben ajánlatos a tehenekkel olyan takarmányokat is etetni, melyeket az ellés utáni időszakban is fogyasztani fognak. Ennek egyik lehetősége, hogy a nagy termelésű csoport komplett takarmánykeverékének a harmadát vagy negyedét kapják ebben az időszakban az állatok és étvágy szerint fogyaszthatnak mellé jó minőségű réti szénát. Amennyiben erre nincs lehetőség, a kukoricaszilázs adagja kissé növelhető a szálas rovására és 2-4 kg - a csúcstermelés időszakában is nyújtott - tejelőtáp vagy annak megfelelő abrakkeverék etetése ajánlatos, melyben a gabonadara mennyisége érje el a 2 kg-ot. Lehetőség szerint törekedni kell az adagban a szűk Ca/P arány, illetve a mérsékeltebb Ca szint beállítására. Célszerű a nyersfehérje koncentrációjának 13-14 %-ra való emelése.

Az alábbi kiegészítők etetése lehet indokolt a szárazonállás e szakaszában:

- Anionos kiegészítő alkalmazása ajánlatos az ellés körüli problémák kockázatának csökkentése érdekében.

- Niacin adagolása jól bevált gyakorlat a zsírmobilizáció mérséklésére az ellés körüli időszakban.

- Élesztő kultúra bevitele javítja a bendő működését, ezáltal kisebb lehet az acidózis kialakulásának a veszélye. Az előkészítő szakaszban ajánlott elkezdeni és az ellés utáni 5 hétben célszerű folytatni etetését.

- Megfelelően összeállított premix nyújthat megoldást a kívánatos ásványianyag- és vitaminszintek beállítására, melyre ekkor fokozott figyelmet kell fordítani.

A holstein friz

A kettős hasznosítást teljesen elvetik, és a húsformák megjelenését még károsnak is tartják. Legfőbb célnak, tekintettel, hogy a magas fokon gépesített, nagyüzemi jellegű, iparszerű termeléshez minél jobban alkalmazkodó, nagy tűrőképességű és tejelésű, jól fejhető állományokat alakítsanak ki.
A takarmányozással szemben - nagy genetikai képességük kibontakoztatása céljából - igényesek, teljes értékű takarmányozást igényelnek. Ellenkező esetben először a kondíciójuk, majd a reprodukciós teljesítményük, végül tejtermelésük is leromlik ("önfeláldozó" típus).
Az ellések lefolyása általában normális, a nehéz ellések előfordulása nem jellemző. Ivari koraérése kedvező, középkorán érő fajta. Az üszők tenyésztésbe vétele 360-380 kg testtömeg elérésekor, 16-18 hónapos életkorban lehetséges. Hústermelő képességét közepesnek tartjuk. A hízó állatok izmoltsága általában nem megfelelő, a növendékek növekedési erélye viszont nagy. Egy napra jutó élőtömeg-termelés tekintetében sok esetben nem maradnak el a kettős hasznosítású fajtáktól, sőt a húsfajták egy részétől sem. Kedvező az is, hogy a hízó bikák viszonylag nagy végtömegre (kb. 500 kg) hizlalhatók. A vágott áru minősége közepes vagy gyenge.

Küllem

              A holstein-fríz fajta elsősorban fogyasztói tej előállítására alkalmas. Nagy tejmennyisége, gépi fejésre alkalmas tőgye, jó technológiatűrő képessége révén az iparszerű tejtermelő telepek legfontosabb fajtája.
Hazánkban fajtatisztán és keresztezésekben egyaránt kiterjedten használják, a tejirányú specializáció egyik alapfajtájaként számolunk vele. A tisztavérű holstein-fríz állományok importja 1969-ben kezdődött. A hazai állomány termelése igazolja a fajtához fűzött várakozásokat.

Szarvasmarha fajták

Fajták

Szimentáli

                 Az egyik legrégebbi és legnagyobb körben tenyésztett szarvasmarha. A svájci Simme-völgyéből származik. A fajta hozzájárult több más neves európai fajták létrehozásában, pl:
A francia eredetű Montbeliarde, a német Mleckvieh, vagy a magyarországi Magyar Tarka.
Jellegzetességei: Színe fehér alapon világos sárgástól a vörösesbarnáig foltosan tarka. A fajta tejbősége, a borjak jó növekedése és az állatok hosszant tartó
izomfejlődése fontos gazdaságossági tényezők.

Szimentáli

Magyar szürkemarha
          A honfoglaló magyarok révén került a Kárpát-medencébe. Nemes megjelenésű, ezüstszürke színű, őshonos magyar marha, amelyet szilaj marhának is neveznek. Szétágazó, enyhén S-alakban hajlított nagy szarvai fölfelé állnak Az Alföld jellegzetes állata volt, és évszázadokon át keresett árucikk Európában, amely miatt a magyar pásztorok egészen Nürnbergig hajtották a szilaj gulyákat. Edzett, igénytelen, kiváló igaállat. Kevés, de igen zsíros tejet ad.
Ma már csak néhány száz darab él védett gulyákban Magyarországon, főleg muzeális jelleggel. A tehén a tél közepén hozza világra egyetlen borját.

Holstein fríz
               A Holstein teheneknek legnagyobb a tejhozama a világon. Jellegzetes színük fekete- vagy vörös-tarka. A borjak születéskor 40 kg-körüliek, míg egy felnőtt egyed kb. 680 kg és állva vállmagassága 180 cm átlagosan. A Holstein üszők 15 hónapos koruktól termékenyíthetők
Rendkívül stressztűrők, jó csordaszellemet mutatnak. Normál élettartamuk kb. hat év.
Sok éven át úgy tenyésztették és szigorúsággal úgy szelektálták, hogy olyan állatot kapjanak, melyek legjobban hasznosítják a füvet, mely Hollandia északi területén legnagyobb bőségben rendelkezésre álló takarmány. Széles körben ismert, hogy a termelt tej mennyisége függ az elfogyasztott takarmány mennységétől és milyenségétől.
A Holsteinek minden tartási körülményhez alkalmazkodnak; egyaránt tarthatjuk istállókban, de legeltetésre is alkalmasak. Nem számít, hogy magasan, vagy alacsonyan fekszik a terület.
Kiválóan alkalmazhatók intenzív tejtermelésre, ami az állatok istállózását ígényli.

Legfőbb felszerelések

Fejőgép:
Ne kezdje a fejést a tőgybimbók tisztításával!
Ennek következménye az lehet, hogy a bimbócsatornában a két fejés között felszaporodott baktériumok felkerülhetnek a tőgybe. A bimbók tisztítása előtt mindig végezzen előfejést!
Fejés előtt
1.) Tőgyegészség rendszeres ellenőrzése!
                   Rendszeresen kövesse figyelemmel a hivatalos tejbevizsgáló intézetek, az állatorvosok, a DeLaval sejtszámláló (DCC) vagy a kaliforniai masztitisz-vizsgálat (CMT) tőgyegészséggel és fejőüzemmel kapcsolatos összes adatát.
Gondoskodjon olyan ellenőrző rutin kidolgozásáról melyben minden egyes tehénnel és az állománnyal kapcsolatos változás nyomon követhető.
2.) Fejési sorrend!
               A tartási rendszertől és az állomány méretétől függetlenül először az elsőborjas majd a friss fejős teheneket, végül az állomány többi részét fejje.
A beteg teheneket utolsóként fejje, a fejés végén mossa át és fertőtlenítse a fejőrendszert
3.) Tehenek előfejése!
                Fejjen ki 2-3 sugár előtejet és vizsgálja meg. A kötött tartású istállókban és fejőházakban használjon előfejő csészét. A következő csoport tehén beengedése előtt mossa le a fejőház padozatát.
Az előfejés stimulálja a tejleadást, továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy felismerhető legyen bármilyen nemű elváltozás a tejben. Így megakadályozható az ilyen tej bejutása a tejtartályba ill. az adott tehenet azonnal tovább lehet vizsgálni.
4.) Tőgyek és tőgybimbók tisztítása!
              A tőgygyulladás megfékezéséhez és a kiváló minőségű tej előállításához tiszta és száraz tőgybimbóra van szükség a fejőkészülék felhelyezésekor. Tisztítsa meg mindegyik tőgybimbót az erre engedélyezett anyagokkal. Törölje át a bimbókat tehenenként külön papírtörlővel vagy törlőruhával. Törlőruhák használata esetén gondoskodjon azok hatékony mosásáról és használat előtti megszárításáról.
Fejés során
5.) Fejőrendszer ellenőrzése!
                   Válassza ki a megfelelő vákuumszintet és pulzációs rendszert, és a DeLaval előírásai szerint végezze el annak telepítését.
6.) A vákuumszintet minden egyes fejés előtt ellenőrizze!
7.) Fejőkészülék felhelyezése a megfelelő időben!
                      60-90 másodpercen belül helyezze fel a fejőkészüléket.
A felhelyezés során minimalizálja a fejőkészülékbe beáramló levegő mennyiségét.
Állítsa be úgy a fejőkészüléket, hogy stabil pozícióban legyen minden irányban és ne tudjon elfordulni.
Kerülje a túlfejést!
A túlfejés a bimbóvég szarurétegének túlburjánzását okozhatja. A tőgy megfelelő kifejése után a fejőkészüléket le kell venni. Ennek ellenőrzése elvégezhető kézileg, illetve automata levevő egységgel ellátott rendszerek esetén tejfolyásmérő használható a tejfolyási sebesség mérésére és a fejőkészülék automatikus levételének irányítására. A tejfolyás vezérelt fejőrendszerek vizuálisan mutatják a kis tejfolyás elérését.
8.) Fejőkészülék biztonságos levétele!
              A fejés befejezésekor a fejőkészülékben a vákuum manuálisan vagy automatikusan kapcsolható ki. A készülék eltávolítása előtt várja meg, amíg a vákuum teljesen megszűnik.
Ne nyomja össze a bimbót és ne rántsa le a fejőkészüléket, mivel ennek következménye levegő belépése lehet. Kutatások szerint ez a nagy sebességgel becsapódó levegő tőgygyulladást okozhat.
Fejés után
9.) Tőgybimbók fertőtlenítése minden fejés után!
A készülék levétele után amint lehet azonnal végezze el a bimbók fertőtlenítését. Ez az leghatékonyabb megoldás a tőgyfertőzést okozó mikroorganizmusok terjedésének megakadályozására.
10.) Fejőberendezés tisztítása a fejés után azonnal!
              Mossa le a fejőrendszer külső felületeit.
Minden egyes használat után végezze el a rendszer manuális vagy kézi átöblítését, tisztítását az előírt tisztítószerek és hőmérséklet alkalmazásával. Hagyja kiszáradni a rendszert.
Szükség esetén végezze el a rendszer fertőtlenítését a következő fejés előtt az előírásoknak megfelelően higított fertőtlenítőszerrel.
11.) A tej előírásszerű hűtése!
            Ellenőrizze a tejhűtés hőmérsékletét mind a fejés alatt, mind a fejés után.
A megfelelően megválasztott hűtési hőmérséklet nagy mértékben lelassítja vagy akár le is állítja a legtöbb baktérium szaporodását.
12.) A tejminőség, a fejőkészülék és a fejési teljesítmény ellenőrzése!
              Rendszeresen ellenőrizze a tejminőséget, a tej összetételét és a fejőrendszer fejési teljesítményét, és az adatokat hasonlítsa össze a régebbi adatokkal.
A fejőgumikat és a tejtömlőket az előírások szerint cserélje. A gumi elöregedése repedéseket és porózusságot okozhat, ez pedig befolyásolja a fejési teljesítményt, illetve növeli a szennyeződések megtapadásának és a baktériumok elszaporodásának kockázatát. Az ilyen problémák miatt megnőhet a fejési idő és a baktériumok száma.
Gondoskodjon a fejőrendszer rendszeres szervizeléséről a DeLaval ajánlásainak betartásával!

Traktorok:
A traktor az egyik legfontosabb felszerelés, mivel traktor nélkül nem lehetne nagy tenyésztésbe bele fogni.
Ezek a gépek elősegittik az ember munkályát,mivel ezek a gépek hejettük dolgoznak.